Verdán győzelem

Leah a régészeti kézilézerrel kivájt egy darabot az ősi komplexum padlójából. Hasított pupillájú, borostyánszín szemei elé szürke szemhéj simult. Az övéből előhúzott egy fémes golyót, és megnyomta tetején lévő gombot. A tárgy mindkét végéből fény áradt ki, folyt végig a levegőn, különféle alakzatokba rendeződött, majd megszilárdult.

Szilárdfénytechnológia. Ezzel a bármit meglehetett építeni pillanatok alatt, esetében egy kézi korhatározót. Ráhelyezte a padlódarabot a szerkezet lapjára. Fél másodperc múlva egy fénylap jelent meg felette, khatalus szimbólumokkal jelent meg rajta minden információ.

 A terem hatalmas volt, boltozatos mennyezetének tövében szilárdfény világítótesteket helyeztek. A belőlük árasztott fény megmutatta a vörösesbarna kőtéglákból épült padlót és a falakat behálózó, bonyolult ábrákat, és írásjeleket, amelyeknek a felét a khatalus régészek még meg sem fejtették. Mindannyian magas, karcsú macskára emlékeztető humanoidok voltak. Testüket narancssárga, vékonyszálú bunda borította.

Nem messze Leahtól, az ikerhúga, Kayla éppen az épület régi gazdáit rekonstruálta a fali képek alapján. A vezetőjük Blaise, egy idős hím jegyezte le a feliratokat és próbálta megfejteni ezeket. Velük ellentétben ő sokkal erőteljesebb volt. Testét jégkék szőrzet borította, fülének hegyén szőrpamacs pompázott.

Hideg és zárkózott volt. Nem sokat beszélt velük, állítólag a preverdán civilizáció elismert szakértője volt. Leah egyetlen egy tanulmányát sem olvasta, sőt a hímtől egész egyszerűen minden szőrszál felmeredt a gerince mentén. Mind ezek ellenére felállt és odalépett Blaise-hez, aki épp egy szónikus eszközzel pásztázta át az egyik kőtáblán lévő idegen nyelvű szöveget.

− Végeztem kormeghatározást. Az egész hely ötezer éves, ez a különös, a központi folyosón csak háromszáz éve rakták le a padlót.

Blaise rápillantott, ferde vágású szemeiben villanás jelent meg. Leah magában megremegtette a füleit erre.
Valószínűleg visszatükröződött a lámpák fénye - gondolta magában

− Még is csak igaz, a ratoik ősi faja tényleg képes volt kedvük szerint gyorsítani és lassítani az idő múlását. A felirat leírja, hogy a lábad alatt van a Dilatáció kútja. – mondta, ahogy végigpillantott a szögletes írásjeleken. – Öt szinttel lehet alattunk, de a ratoik talán használtak valami felvonót, transzmat berendezést...

− Vagy csak egy egyszerű lépcső, vagy lefelé vezető folyosószakasz – válaszolta Leah.

− Térjen vissza a kormeghatározáshoz – mondta a khatalus férfi. Leah füle megremegett és faképnél hagyta a hímet. Odalépett Kaylahoz.

A lány előtt egy denevérszerű lény szilárdfény hologramja lebegett. A teremtmény a két hátsó lábán állt, de a szárnyain járhatott a talajon. Hátraívelő feje karcsú nyak végén ült, előrenyúló állkapcsa és a belőle kiálló agyarak arról tanúskodtak, hogy ragadozó ősei lehettek. Ennek ellenére a ratoikról fennmaradt feljegyzések arról árulkodtak, hogy felvilágosult és fejlett civilizáció voltak.

− Egész jóképű– mondta Leah, és komolyan is gondolta.

− Te és az ízlésed – válaszolta Kayla, balra fordította a fejét és ő is szemügyre vette a művét. – Elég színtelen.

A lány ügyködött a szilárdfény interfészen, a következő pillanatban a ratoi testén vékony, aranyszínű bunda jelent meg. A tarkójától a derekáig hajlott, kék szarutüskék sora jelent meg.

− Tudtad, hogy a ratoik szótárában a várakozni szónak negatív jelentése volt. Időpocsékolás, lassúság, valamint kis halált jelent.

− Igazuk van – válaszolta Kayla. – Amikor órákat kell várnom a Rialor-i könyvtárban egy könyvre a reelouk részletes anatómiájáról. Nehéz olvasmány, meg még sokat is kell rá várni. Igen, és nem érte meg.

Mindketten fújni kezdtek. A khatalusoknál ez volt a vidámság kifejezése.

− Nem mondanám, hogy türelmetlenek voltak, csak a várakozásra szánt időt más hasznosabb dolgokra is felhasználhatták – mondta Leah.  – Azért türelem kellett, hogy az egész holdat beépítsék.

− Egészen a magig? – kérdezte Kayla. – Ez fantasztikus.

− Megcsapolták a bolygómag energiáját. Szerinted létezik a kapu? – kérdezte Leah.

− Nem tudom – válaszolta a húga. – Gondolj bele, kiskorunkban ilyen kalandokról álmodoztunk. Kincseket kutatni idegen világokon, és itt vagyunk. Érezd át a pillanatot...

Blaise ekkor fordult oda hozzájuk.

− Találtam valamit – mondta. A két nőstény otthagyta az eddigi munkáját és odaléptek. Blaise ekkor szedett ki egy téglát a falból, ami mögött egy újabb tégla volt. A kathalus egyszerűen átnyúlt rajta. Egy korongot húzott ki, a közepén egy kidomborodó résszel, aminek a tetejére egy kék kristályt tűztek. – Megvan, ez egyszerűen csodálatos.

Magasra emelte, és megnyomta a gombot. A terem padlója ekkor nyílt ketté. Felfedve az alatta lévő függőleges vájatot. Az alján sötétség volt, Leah azonban látta a hatalmas kör alakú szerkezet körvonalait.

− És íme, a Dilatáció Kútja! – mondta büszkén Blaise. – Le kell jutnunk, valahogy!

Kayla közelebb lépett, Leah is úgy tett. A kör szélén jégkék fénnyel kezdett világítani egy áramköri mintázat. A lány bal lába alatt lévő tégla úgy kezdett el lüktetni, mint egy szív, a következő pillanatban mind hármójukat fény ölelte körbe.

Áthatolhatatlan sötétség vette körbe őket, a falba épített fénycsövek sorban kapcsoltak fel. A sötétségből halk kerregés hallatszott. Leah hátán felmeredtek a szőrszállak.

− Úgy fest, hogy az egész hely felébredt – mondta Blaise tárgyilagosan.

− És más is! – A sötétségből hangos és éhes sikoly hallatszott.

Az időúr álma

− Álmodni furcsa dolog, Agatha, furcsa és zavaró. Nem igaz?
− Mire gondol Doktor?
− Annak idején otthon, Gallifreyn volt egy mese, egy legenda, amit meséltek nekünk.  Egy lényről, akit az tart életben, hogy álmokat fal fel.
− Hogy lehet felfalni egy álmot?
− Hát jó, nem teljesen az álmot. Inkább az agyad azon részét, melyek az álmokért felelnek.
− Meg szeretném kérdezni, hogy miért mondja ezt el nekem?
A Doktor nem felelt azonnal, matatott kicsit a vezérlőpulton, mint mindig ha nem akart egyenes választ adni. Agatha azonban már nem volt új játékos, ismerte a Doktor trükkjeit. Egyszerre lett ideges, aggódó és marcona.
− Doktor!
A Doktor továbbra sem felelt. Ellenben már csücsöritett is, ettől egészen furcsa, kacsaszerű arca lett.  A lány megismételte a felkiáltást. Erre a Doktor végre felnézett. – Nos?
− Ó, jó! Arról van szó, hogy észrevettem valamit, miközben figyeltem, ahogy alszik.
Agathát elhagyta delejes jó kedve.
− Mi van?
A Doktor ezen a ponton indokoltnak érezte, ha ütéstávolságon kívülre kerül.
 – Nos, néha benézek, hogy lássam rendben van-e minden… – kezdte volna indokolni e furcsa szokását, ám egy felé röppenő fél pár Converse megakadályozta ebben. Belátta, hogy az ő hibája, számolnia kellett volna a lehetőséggel. Amatőr hiba.
− Ha belegondol, ez érthető és igazolható.
− Nem.
− De tényleg. Mindenfelé sodródunk az űrön át, és én se vagyok mindig éber, hogy kiszűrjem a betolakodókat.
− Azt mondta, ide nem tud bejönni semmi.
A Doktor elhúzta a száját. Érezte, hogy most eljött az idő kiadni a kulisszatitkokat. Nem volt kedvére a gondolat.
− Talán volt benne egy kis csúsztatás. Élőlény nem is. De egy gondolat.
− Gondolat? Megint csak rémisztget, mint amikor meg akartam tartani egy négyfejű kaméleont?
Ez az emlék még fájt a lánynak. Archdarm legendás piacterén kóboroltak, mikor feltűnt neki egy lila kaftánba burkolt nő, aki kisállatokat cserélt el drahmaszerű érmékre. A Doktor azonban kategorikusan kijelentette, hogy ebben az életben (vagy bármelyik inkarnációjában) soha, de soha nem lesz a TARDIS-ban kisállat, pláne egy kaméleon.
−  A lényegre tapintott. Hozzáért a döghöz?

Reneszánsz

1499. Milánó

A feljövő telihold fénye bekúszott az ablakon, megvilágította a különféle találmányok tervrajzaival és festmények vázlataival eltakart falat, a döngölt földpadlót és a találmánya felett görnyedő férfit. Leonardo az utolsó fémhuzalt is a helyére illesztette és hátralépett, hogy megcsodálja a kész művet.
Egy több alkatrészből álló szelep öltött formát előtte. Az egy tartályból és egy gőzdugattyúból álló szerkezet hevert előtte az asztalon..
Halk lépteket hallott a háta mögül. A válla fölött hátrasandított és szemügyre vette a belépő férfit. Magas volt, izmos. Barna bőre és hegyesre nyírt fekete szakálla déli származásról árulkodott, a feje felső részét vörös turbán takarta. Fekete tunikát és nadrágot hordott. Azonban kék szemeiben volt valami nyugtalanító.
Mintha felsőbb hatalom irányította volna.
− Signore Guido, hamarosan kész a szerkezet.
A férfi odalépett, és megszemlélte a művet.
− Megfelelő? – kérdezte, miután láthatólag nyugtázta az eredményt. Az a dugattyúkból, fogaskerekekből, szivattyúkból és más alkatrészekből álló piramis valódi műalkotásnak látszott a szemében.
Az ő eszközeivel mindennek csak a silány másolatát tudta előállítani.
− Megfelel, mikor kész a többi darab?
− Azt már csak a helyszínen tudom megmondani.
− Jó – válaszolta a férfi kurtán, és a kezébe vette a szerkezetet.
− Tudom, nem hasonlít arra, amit ön javasolt, de sok ötlete megvalósítatlan, néhol improvizálni kellett.
− Maga a legalkalmasabb ember a világon, hogy megépítse. Meg fogja változtatni a világot.

Visszaszámlálás

2013. november 20.
Agatha átvezette az utolsó iskoláscsoportot a Darwin központon, megállt Archie, az óriáskalmár folyadékban lebegő teste előtt, és szembefordult a diákokkal.
− És megérkeztünk Archie-hoz, a 8 méter hosszú óriáskalmárhoz. A Falkand sziget környékén akadt a halászok hálójába... – kezdett bele a magyarázatba. Egy pillanatra azt hitte, hogy semmi gond nem lehet, mikor hátul kitört a verekedés, ha azt annak lehetett nevezni, hogy egy nagyobb darab, búzaszőke hajú fiú a padlóra lökte osztálytársát, egy alacsony, fekete hajú fiúcskát, aztán kitépte a mellkasához szorított füzetet a kezei közül, és kettőbe tépte, majd a földhöz vágta.
A lány nyugalmat erőltetve magára tovább folytatta az osztály körbevezetését. Hiába, a gyerekek nem bírták az olyan csöndes helyeket, ahol semmihez nem lehetett hozzányúlni. A körút végén átadta a tanáruknak a gyerekeket, és elindult a büfé felé, hogy megigyon egy kávét.
Legalább két nap telt el a földalatti kaland óta, de mintha az egészet álmodta volna, mint ahogy a Doktorral történt találkozást is. Azóta még kevésbé nem érezte magát ideillőnek. Nem is a szilúriaktól rémült meg, hanem a különös idegen szemeiben rejlő szomorúságtól.
A férfi magányos volt, és valahogy a lány enyhíteni akart ezen.
A fenébe már, csak kétszer akadtál össze vele. Ő egy időutazó űrlény, te meg egy földi ember vagy. Ez nem...
Végigsietett a személyzeti szárny egyik folyosóján, mikor a lámpák hirtelen kialudtak. Holmes megdermedt rémületében, a sötétségből szipogás hallatszott.
− Hé, ki van ott? – kérdezte.

Otthon

2012. július 9.
A krokodilra emlékeztető koponya lassan előtűnt a szikla alól a vésőcsapások nyomán. A dinoszaurusz elülső lábain lévő karom már szabadon volt, ahogy az őshüllő bordái is. A farok az év milliók folyamán azonban porrá vált. A bal combján keresztben egy hatalmas repedés húzódott. Valószínűleg eleshetett egy faágban. A sérült ragadozó már nem tudott vadászni.
Agatha sajnálta az állatot, elképzelte, ahogy sérülten járja a kora kréta időszaki mocsarat.
A lány felállt, megtörölte a homlokát, és nagyot húzott a kulacsából
A forróság nehéz takaróként telepedett a fejére. Az égen egy kósza felhő sem úszott el. Különös volt ez az időjárás Angliában, de Agatha ezt betudta a globális felmelegedésnek. Egy hete találták meg az első csontokat egy útépítés folyamán. A természettudományi múzeum azonnal kiküldött egy őslénykutatókból álló csapatot. A lánynak ez volt az első ásatása, sok érdekes leletre bukkant.
Megérte tanulni, imádott az évmilliók alatt egymásra rakodó rétegeket úgy olvasta, mint egy könyvet, az ősmaradványok pedig a betűk és a képek, amelyek történeteké álltak össze.
Persze az olvasás közben mindig megéhezett.
A lány felállt, poros kezét a térdnadrágjába törölte. Lassan dél lett, itt volt az ebéd ideje. A lány világosbarna haja a lapockájáig ért. Napbarnított, kerek arcát inkább rokonszenvesnek, mint szépnek lehetett volna nevezni.  Az ásatási árok széléhez sétált, megfogta a szélét és éppen azon volt, hogy felhúzza magát.
Egy rög hirtelen kiszakadt a talajból, a lány a hátára esett. Feljajdult volna, mikor döbbenten látta, hogy a napfény valami fémesen csillant meg. Agatha felállt, hozzálátott a kezével kiásni a dolgot. A kezébe vette az aranyszínű fémtojást. Jobban szemügyre vette, döbbenten látta, hogy az aljától a tetejéig végigfutó karcolásokat.